“Gyökeresen más irányba fordulhat az építészet az elkövetkező években. A minél magasabb, izgalmasabb és látványosabb épületek helyett új célokat tűznek maguk elé a tervezők: az energia- és környezettudatosságot.” Ez dicséretes! Ami a belső tereket illeti, újabb kihívások elé állítják a tervezőket, és az okosan élni akarókat. Vannak szabályok, melyeket a ház jellegéből adódóan nem lehet figyelmen kívül hagyni, és minden szakág részére okozhatnak kellemes perceket, amíg a szokásoktól eltérően kezd el gondolkozni a felületek és megoldások kapcsán!
Érdekes munka, és kellően nagy tervezési koncentrációt igényelnek az újszerű megoldási igények is. Ezzel szemben viszont a szokás nagy komfort. Minden csavar közben törekedni kell arra, hogy a megrendelő szokásai,és igénye a megváltozott felületek és megoldások miatt ne szenvedjen csorbát, főként, hogy nem olyan életkorban vannak, amikor ez egy csettintéssel áthidalható lenne. Tehát a legnagyobb körültekintéssel kell a lehető legkomfortosabb tereket kialakítanunk, ha egy már nyugdíj közelében álló, de a fiatalos lendületet igénylő házaspár számára tervezünk.
Teljes ház tervezés, első kanyar.
Nappali- étkező- konyha:
Fürdő előzetes:
Wellness koncepció:
Közel sincs még készen a terv, kicsit talán még egyszínű is, de a formák már alakulnak.
Memento: “Az ifjúkor szokásai nagy erővel térnek vissza az ember öregségében.” (Honore de Balzac)
valahogy így 🙂
m
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: