Otthontervezés

Fürdők

Ha fürdőszobát tervezünk, millió variációban elindulhat valami. Mikor nincs konkrét SEMMI, csak egy alaprajz, kicsi alakíthatósággal, és néhány kép , instrukció gyanánt, melyből a legjobbat kellene kihozni. Amíg ülök a monitort bámulva, addig is azon jár a fejem, vajon az elrendezés nagyobb falat, vagy kitalálni azt a színvilágot, stílust ami a tulajdonosoknak tetszene. Bevallom, ebben az esetben mindkettő kövér probléma. Nem igazán nyert meg az alaprajzi kialakítás, amit sajnos már nem nagyon lehet módosítani. Illetve a teljesen ellentétes megrendelői igény ismerete, komoly fejtörést okoz ebben a munkában. Kicsit fáradtan, de lelkes igyekezetemben készítettem 3 változatot ugyanarra a fürdőre. Nem tudom melyik a befutó, de mindegyikben van mindkét tulaj elvárt igényéből, a saját elképzelésemből és egy csipetnyi abból a bevállalós érzetből, ami egyébként mindkét tulajban benne van, csak épp más-más megjelenési vonalon. Nehéz ezt így leírni, de vagányak, korszakalkotó ötletekkel, de van bennük konzervatív visszahúzás a hagyományokhoz, és a hozott életükhöz.

Mit tudok tenni? Alkotok hát, pár nem szokványos fazonú fürdőt, és továbbküldöm szíves megtekintésre 🙂 !

Íme a fürdők:

Türkíz és krém

Bohém narancsos

Decens és klasszikus

Van még millió meg egy ötletem… 

🙂

(m)

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!